[151-153. oldal] A Szentírás nem csak azt mondja meg, hogy kicsoda az ember és milyen viszonyban van Istennel, hanem azt is, hogy melyek azok a konstitutív elemek, amelyekből az ember felépül. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Szentírás kész antropológiát és pszichológiát ad; azonban különösen a pszichológiai részt illetőleg gazdag anyagot találunk a Bibliában, úgy hogy külön bibliai pszichológiáról is lehet beszélni.
Ez a tudomány elmondja, hogy mit tanít a Szentírás az ember lelkéről, annak berendezettségéről, erőiről, képességeiről. Ad csodálatos emberismeretet; elmondja, hogy milyen volt, milyen és milyennek kellene lennie az ember lelki életének s megrajzolja az ember lelki életének törvényeit a bűn és kegyelem s üdvözültség állapotában. Végül pedig élő embereken, hithősökön és bűnösökön mutatja be a különböző vallási típusok lelki rajzát.
E bibliai pszichológiának igen nagy elméleti és gyakorlati jelentősége van és a Szentírás ilyen szempontból is megbecsülhetetlen. És különös jelentősége az, hogy az embert mindig Istenhez való relációjában tárgyalja, az üdvösség nagy céljára való tekintettel. A Szentírás tehát arról is szól,hogy hogyan van az ember , mint teremtmény megépítve.
A Szentírás antropológiája szerint az ember két részből áll: testből és lélekből; az egyik a látható és a másik a láthatatlan oldal. A testet illetőleg nem volt vitás kérdés. Ezt a modern tudomány is elismeri; de hogy a testen kívül mi van még az emberben, itt már nagy az eltérés. A modern pszichológia szerint ugyanis nincsen lélek csak „lelki jelenségek” vannak és ezeknek az összege a lélek, mint gyűjtőfogalom, de a lélek mint szubsztancia nem létezik.
A lelki oldal a crux theologorum et pszychologorum. Két álláspont van itt egymással szemben: a dichotomista és a trichotomista álláspont. Az első szerint az ember szóma és pszüché-ből áll, a másik szerint szóma, pszüché és pneuma-ból.
A test is substantialisan más és a lélek is. Egyiket a másikból nem lehet levezetni; ezt csak azok mondták, akik az embert monisztikus alapon akarták magyarázni és mindent az anyagból akartak kimagyarázni. Azonban mind a test, mind a lélek hozzátartozik az ember lényegéhez a halál ellenére is, mert a halál abnormális állapot és ezzel nincs vége az embernek. A test ismét fel fog támadni. Az ember élő állapotához hozzátartozik a testi és a lelki állapot. Ezért az ember két világban él, mert a testi oldalát illetőleg a földre néz, de lelki oldalát illetőleg a menny felé tekint és ez is a hívatása. Ezért mondja Kálvin : Igaz ugyan, hogy a test itt lenn van, de a fej, szem, szív magasan van és felfelé tekint.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ember egy olyan szuverén, aki maga magának szab törvényeket; mert az ember mindkétféle létezését illetőleg Isten törvénye és ordinanciái alá van rendelve; Isten transzcendentálisan kormányozza a maga akarata által és immanensen az ő provinciális erőivel a Szentléleknek bennünk való lakozása által. Ez Istennek speciális immanenciája. A dichotomista felfogásnál kell tehát maradnunk, mely szerint az ember testből és lélekből áll és így lesz élő lélekké.
Ezzel áll szemben a trichotomista felfogás, mely szerint az ember három részből áll: szóma, pszüché és pneuma. Tehát az ember e szerint három szubsztanciából áll: (pszüché alatt a lelket a maga alsóbbrendű megnyilatkozásaiban, pneuma alatt pedig a lelket magasabb megnyilatkozásaiban értik). Így az ember materiális része lenne a test, szóma; a lélek (t. i. a pszüché) az állati élet elve, a szellem (a pneuma) pedig az Istennel kapcsolatos értelmi és halhatatlan oldala az embernek. A trichotomia textusai a következők: 1Thess5,23; 1Kor15,44-49; 2,15. Ez azonban csak látszat, mert a Szentírás nem ismer trichotomisztikus megkülönböztetést abban az értelemben, ahogyan ez az álláspont állítja (Mt26,38; 27,50; Zsid10,38; Mt12,18). A pszüché és pneuma között van különbség, de nem trichotomista értelemben (1Móz2:7; 49,8; 45,27; 2Móz35,21; Bír15:19; Ez3,41; Zak12,1; Mt26,41; Luk1,47; Jn11:33; Csel7,59; Róm8,16; 1Kor2,11; 5,3-5; 1Thess5,23; Zsid12:23). A Szentírás ugyanis egyformán használja a szóma, pszüché és pneuma szavakat az ember lelki oldala jelölésére éppen úgy mint az Ó.T.-ban a nefes és ruah-t. Amikor tehát a pneumát használja az Írás, arra gondol, ami az embert az állattól megkülönbözteti, hogy t.i. önálló létezése van; amikor pedig a pszichéről beszél, akkor a testtel kapcsolatos állapotot jelenti a földhöz kötve, az állattal rokonságban.
Egyébként a Szentírás a nefes-t pl. Istenre vonatkozatva is használja Jer15,14; Ézs1,14; Zsid10,38; Mt12,18 és Jézus pneumájáról és pszichéjéről egyformán beszél. Mt20,28; 26,28; Jn12,27. Az ember tehát pneuma és psziché is. Psziché azért, mert a szellemi rész benne - az angyaloktól különbözően – kezdettől fogva testbe van öltöztetve. A magya nyelvhasználat, sajnos, még nem tudja olyan jól megkülönböztetni a psziché és pneuma között levő különbséget. A trichotomisztikus felfogás különben a pogány filozófia után jött át a keresztyénségbe (Platón, gnoszticizmus, neoplatonizmus). A keresztyénség először elvetette, a skolasztika előtérbe állította, a reformáció ellenezte, a modern filozófusok, főleg panteista hatások alatt azonban megint felmelegítették.
A református felfogás a Szentírás alapján a dichotomisztikus felfogást vallja, annál is inkább, mert pszichológiailag is igazolható, hogy az ember öntudata dichotomisztikusan van berendezve. Senki sem érzi, hogy három szubsztanciából áll, de azt mindenki érzi, hogy testből és lélekből. Mi tehát nem szóma plusz pszüché plusz pneuma-ból állunk, hanem a pneuma az a szubsztancia, melyben a szóma és a pszüché együtt vannak. A pneuma ugyanis az ember énje, az ember maga. A dichotomia és trichotomia között levő ellentét különben nem olyan nagy, ha a pneumát nem tekintjük valami harmadik szubsztanciának; mert egyébként az is pszichológiai tény, hogy van az emberben valami magasabb rendű szellemi, vagy plusz, amely az általános pszichikai jellegen túl és felül jelentkezik. Szerintünk tehát szubsztanciális trichotomiáról nem lehet szó, de pszichológiai trichotomiáról már inkább.